2012. május 18. Pénteki szónoklat – Seikh Fares szónoklatának összefoglalója

Mit jelent az iszlámért élni?

Mi a feladatunk vallásunk iránt? Mit tehetünk az iszlám minél jobb népszerűsítése érdekében? A legelső feladatunk az, hogy ne foglaljanak le minket az evilági dolgok, és az evilági élvezeteket. Fel kell fognunk az evilág és a túlvilág értéke közötti különbségét. Allah így szólt a Koránban: „Vajon megelégedtetek az evilági életettel, a túlvilág helyett? Pedig az evilági élet holmija csekély a túlvilágéhoz képest” (Korán 9: 38). „Ami a ti kezetekben van, az elfogy, ami pedig Allahnál van az maradandó”; „Ez az evilági élet holmija, ám ami Allahnál van az jobb és maradandóbb”. Allah küldötte egy alkalommal megállt egy halom szemét mellett, és azt mondta a társainak: Gyertek az evilághoz! Majd kezébe vett egy régi rongyot és egy porladó csontot, és azt mondta: „Ez az evilági élet!”. Egy másik alkalommal meglátta egy birka tetemét, és azt mondta a társainak: „Látjátok, hogyan vált jelentéktelenné a tulajdonosai számára? Allahra esküszöm, hogy ez a világ jelentéktelenebb Allah számára, mint ez a tulajdonosai számára, és ha az evilág érne annyit Allahnál, mint egy szúnyog szárnya, akkor a hitetleneknek nem adott volna inni egyetlen kortyot sem”. Azt is mondta: „Az evilág a hívő börtöne, és a hitetlen paradicsoma”jóra inteni az embereket.

A másik feladatunk, hogy jóra kell inteni az embereket, és óva kell inteni őket a rossztettektől. Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) egy hadíszban a társadalmat egy hajóhoz hasonlította, amelynek megmenekülését a helyénvalóra való felszólítástól, és a megvetendőtől való eltiltástól tette függővé. Azt mondta (Allah dicsérje és üdvözítse) „Aki megáll a tilalmaknál (engedelmes), és aki beleesik a tilalmakba (engedetlen) hasonlatos ahhoz a csoporthoz az ember közül, akik egy hajón osztoztak; voltak közöttük, akik fent laktak, és voltak, akik lent laktak. A lent lakóknak a vízért mindig fel kellett menniük, ezért azt mondták magukban: Mi lenne, ha lyukat vágnánk a mi részünkben (a hajó alján) és így nem zavarnánk azokat, akik fent laknak. Ha megengedik nekik, amit akarnak tenni, akkor mindannyian elpusztulnak, de ha megtiltják nekik, akkor mindannyian megmenekülnek.” (al-Bukhári)

Jó példa erre a Dausz törzsből származó költőnek, Al-Tufajl ibn Amrnak a története. A mekkai bálványimádók minden Mekkába tartó zarándokot figyelmeztettek, hogy óvakodjanak Mohamedtől (Allah dicsérje és üdvözítse) és szavaitól. Al-Tufajl olyannyira megrémült ezektől a fenyegetésektől, hogy füleit eldugaszolva járult a Kábához, nehogy rá is hatással legyen a „varázslat”, amit a hitetlenek állítottak a Koránról. A Kába előtt azonban megpillantotta Mohamed prófétát, aki éppen imádkozott, és meghatotta őt a Próféta áhítatos fohászkodásának a látványa. A mekkai bálványimádóktól hallottak és az a kép, amely fogadta őt Mohamedről (Allah dicsérje és üdvözítse) arra késztették, hogy kivegye a füleiből az eldugaszoló viaszt. Al-Tufajl eldöntötte, hogy meghallgatja Mohamed prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse) és ha tetszik neki, amit tanít, bizony elbeszélget vele. A Prófétához (Allah dicsérje és üdvözítse) ment, és kérdezni kezdte őt a Koránról. Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) recitált neki néhány Korán szúrát, melynek hallatán al-Tufajl elámult, és rövidesen hitet tett az iszlám mellett.

Ekkor Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) hazaküldte al-Tufajlt, hogy hívja meg törzsét az iszlámra. A férfi kérte a Prófétát, hogy fohászkodjon azért, hogy Allah adjon neki egy jelet, amivel bizonyíthatja igazmondását. Amint elérte törzsének határát, al-Tufajl arca fényessé vált, akár egy lámpás. Ekkor al-Tufajl azt kérte Allahtól, hogy ne az arcán hanem ostorának végén legyen ez a fény, hogy ne mondhassák, a mekkai bálványok ajándékozták meg a fényességgel.

A Dausz nevű törzs azonban nem fogadta el az iszlám vallást, ezért al-Tufajl visszament a Prófétához (Allah dicsérje és üdvözítse) és azt mondta neki: Bizony Dausz törzse engedetlen volt és ellenszegült, ezért fohászkodj Allahhoz ellenük. Erre Allah küldötte az imairány felé fordult, felemelte mindkét kezét, mire azt mondták az emberek: Elpusztulnak (a Dausz törzs tagja). Azonban Allah küldötte, aki könyörületes és elnéző volt, azt mondta: „Istenem vezesd az igaz útra Dausz törzsét, és hozd el őket; Istenem vezesd az igaz útra Dausz törzsét, és hozd el őket; Istenem vezesd az igaz útra Dausz törzsét, és hozd el őket!” (al-Bukhárí és Muszlim). A Dausz törzs tagjai pedig egytől-egyig felvették az iszlámot! Al-Tufajl csupán rövid ideje volt muszlim, de őszinte szándéka, engedelmessége és törekvése révén a magasságos Allah az egész törzsét az iszlámra vezette általa.

Egy másik példa az iszlámért való cselekvésre, annak az iszlám előtti pogánykorban született férfinek az esete, aki a Táif városa környékén élő Thakíf törzshöz tartozott. Úgy hívták Abú Mihdzsan. Amikor a Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) által vezetett muszlimok 630-ban Táif ellen vonultak, ő is az ostromlottak között volt, de végül 631-ben felvette az iszlámot, és rövid idő elteltével részt vett a híres kádiszijjai csatában, annak ellenére, hogy részegessége miatt többször bebörtönözték. Történt ugyanis, hogy a csata idejére kiszökött a börtönből, csak azért, hogy részt vegyen az Allah útján való küzdelemben, hogy tegyen valami jelentős cselekedetet az iszlámért, de nem szökött meg véglegesen, hanem önként visszatért a börtönbe, hogy letöltse jogos büntetését. Ez a példa is jól mutatja, hogy még az esetleges hibák, vagy bűnök sem szabad hogy visszatartsák a muszlimot abban, hogy jót tegyen és hogy az iszlámért cselekedjen.

Abdul-Fattah Munif, MME