
Az imádkozáshoz szükséges tisztaság
Az iszlám nagy jelentőséget tulajdonított a tisztaságnak. Egyaránt foglalkozik a szív és a test tisztaságával. "Allah szereti azokat, akik készek a megbánásra és szereti azokat, akik megtisztulnak."(Korán 2:222)
Mohamed Próféta azt mondta: „A tisztaság a hitnek a fele.” (Muszlim).
Másik hadíszban így szólt: „Nem megy a Paradicsomba, akinek a szívében
egy porszemnyi felfuvalkodottság is van. Ekkor egy férfi azt mondta: Az ember szereti, ha szép a ruhája és szép a cipője. A Próféta így válaszolt: „Allah szép és szereti a szépséget. A felfuvalkodottság az igazság elutasítása és
az emberek lebecsülése.” (Muszlim).
A tisztaság az imádkozás első feltétele, és a muszlimnak mosakodnia kell
minden ima előtt (kivéve, ha az előző mosakodása még nem vált érvénytelenné). A tisztaság az egész test tisztaságát, a viselt ruhák tisztaságát és az
ima helyének tisztaságát foglalja magában. Mohamed Próféta azt mondta: „Tisztaság nélkül nem fogadtatik el az ima.” (Muszlim). A test tisztaságát
kétféle módon lehet megvalósítani: mosakodással és fürdéssel.
A mosakodás (al-wudu)
Részleges, tiszta vízzel (mint a folyóvíz, a tenger, a tó, az eső, a jégeső vize, a
hó) való mosakodás, ami érinti a kezet, a kart, az arcot, a fejet és a lábakat.
A mosakodást az alábbi módon és sorrendben kell elvégezni:
1. A szándék, hogy a mosakodás célja az imádkozás és a megtisztulás. (Ez belső elhatározás, nem mondjuk ki.)
2. Mondani: biszmillah.
3. A kezeket megmosni a csuklókig (háromszor).
4. Kiöblíteni a szájüreget a vízzel (háromszor).
5. Az orrüreget kiöblíteni, úgy, hogy vizet szívunk bele (háromszor).
6. Megmosni az egész arcot, lehetőleg két kézzel, a homloktól lefelé az állig és fültől fülig (háromszor).
7. A jobb kart könyékig megmosni(háromszor), majd ugyanúgy a bal kart (háromszor).
8. A hajat áttörölni nedves kézzel.
9. Áttörölni a mutatóujjal a fül belsejét, a hüvelykujjal a fül mögötti területet és a fül külső részét. Ezt egyszer elég elvégezni.
10. Megmosni a két lábat bokáig, a jobb lábfejjel kezdve (háromszor).
11. A mosakodáskor folyamatosan, egymás után kell megmosni az egyes
testrészeket, és nem szabad sokáig várni két testrész megmosása között.
Ezzel teljes a mosakodás, és aki elvégezte, készen áll az imádkozásra.
A mosakodás érvénytelenítői:
– természetes kibocsátása vizeletnek, székletnek, gáznak stb.
– (mély) alvás
– eszméletvesztés
– nemi szervek érintése közvetlenül
– magömlés
– az izgalmi-, illetve prosztata váladék
– tevehús evése
Megjegyzés:
– Az érvényes mosakodást addig tarthatja az ember, ameddig tudja, és
akármennyi imát végezhet vele; de jobb, ha mindig megújítjuk a wudut, ahányszor az lehetséges.
– Ha biztos vagy benne, hogy elvégezted a mosakodást, ám gyanítod,
hogy elkövettél érvénytelenítő dolgot, (de nem vagy ebben biztos), akkor a mosakodás nem válik érvénytelenné.
– Ellenkező nemű személy érintése, seb-, orr vérzése, hányás, wudu érvényességében való kételkedés, halott mosdatása nem érvényteleníti
a wudut.
– Nem érvényes a wudu, ha a bőr és a víz között van valamilyen réteg,
amitől a víz nem ér közvetlenül a bőrhöz (pl.: krém, körömlakk, kozmetikumok).
– Ha valakinek el van törve a keze vagy a lába, és pl. gipszben van, akkor
elég a gipszet nedves kézzel áttörölni.
– Állandó vizelési (székelési) kényszer érzetében, vizeletfolyásban vagy
elhúzódó méhvérzésben szenvedő minden ima előtt mosakodjon.