Szunniták és síiták

A szunniták kifejezés arra utal, hogy Mohamed próféta életmódját, a Szunnát követő muszlimokról van szó. A Szunna lejegyzett formája a hadíszok (a prófétára visszavezethető, hiteles közlések, melyek a próféta mondásait és cselekedeteit tartalmazzák). A síiták kifejezés pedig arra utal, hogy Ali, a próféta egyik vejének és utódjának pártján álló muszlimokról van szó, akik Alit és leszármazottait módfelett tisztelik. Az iszlám keletkezéskor nem létezett ilyen jellegű felosztás. Az első muszlim Umma tagjai teljes testvériességben élve követték a próféta tanításait és utasításait. A próféta halála (632) után ugyan rövid vita alakult ki Medinában a medinai anszár és a mekkai muhádzsirún között arról, hogy kit kellene kalifának, Mohamed próféta utódjának kikiáltani. Végül a felek megegyeztek és Abú Bakr-ra esett a választás. Ezt követően Omar (634-644), majd Oszmán (644-656) lett a kalifa. Sajnálatos módon mind Omar, mind pedig Oszmán erőszakos halállal halt meg. Omar esetében egyszerű bűncselekmény történt, egy elégedetlen és elvakult személy gyilkolta meg.

Oszmán esetében már bonyolultabb a helyzet. Egy Oszmán politikájával elégedetlen csoport ostrom alá vette Oszmán házát, azzal a váddal, hogy a kalifa családtagjait nevezte ki a tartományok élére, akiket alkalmatlannak tartottak tisztségük betöltésére, és visszaélésekkel vádolták őket. Bár Ali, és Abú Bakr fiai megpróbálták megvédelmezni az idős Oszmánt, az ostrom gyilkosságba torkollt. Oszmán klánja, a szíriai helytartó, Muávija vezetésével Alit (656-661), a próféta unokatestvérét és leányának, Fátimának férjét gyanúsították meg Oszmán meggyilkolásával. Sajnálatos módon még a medinai muszlimok között is akadtak olyanok, aki bedőltek ennek a hamis hírnek, és hamarosan polgárháborús helyzet alakult ki, mert Alit a többség ugyan megválasztotta kalifának Medinában, de ezt többen vitatták, például Oszmán klánja, Muávija és néhány, az ő oldalukon álló neves prófétai társ is.

Ekkor váltak szét a muszlimok először két táborra. Az egyik tábor Oszmán halálának megbosszulását követelte, később szunniták-nak nevezett csoport (bár a szunniták többsége részt sem vett a polgárháborúban, inkább passzívan figyelte az eseményeket). A másik oldalon megjelentek az Alit pártolók, a síat Ali, (innen a síita elnevezés).

Az Alit pártolók között egyre terjedt az a meggyőződés, hogy Alinak közvetlenül a próféta halála után „kijárt” volna a kalifaság. Hiszen közeli családtagról van szó és vejéről - aki ráadásul nagyon fiatalon lett muszlimmá - híres volt rendkívüli erejéről, bátorságáról, harci ismereteiről, továbbá vallási tudása, jámborsága is közismerten kiemelkedő volt – amit persze a szunniták sem tagadnak. Ez a dinasztikus elképzelés az utódlás kérdésében mind az arab törzsiségben mind a Perzsa birodalom történetében tetten érhető. Ennek értelmében a síiták nézete szerint minden más kalifa, beleértve Abú Bakrt, Omart és Oszmánt, igazságtalanul „bitorolta” Ali trónját. A szunniták meggyőződése szerint inkább a vallási és vezetői rátermettség dominál a kalifa kiválasztásában, mint sem a prófétára visszavezethető származás. Ráadásul Abú Bakr, a próféta gyermekkori barátja, magának a prófétának a jelzésére lett kalifa (Őt jelölte ki előimádkozónak, amikor megbetegedett), és akinek érdemei az iszlám megszilárdításában megkérdőjelezhetetlenek. Omart maga Abú Bakr jelölte ki, Oszmánt pedig egy, a próféta legnagyobb tekintéllyel bíró társainak bizottsága. Ali egyiküktől sem vitatta el az utódlás jogát, és nem kérdőjelezte meg érdemeiket, vagy vezetői képességüket.

Visszatérve a történelmi fejtegetésre, két nagyobb összecsapás történt, melyek Ali győzelmét hozták, de egy fondorlat folytán végül mégis a szír kormányzó, Muávija került ki győztesen és Szíriában kikiáltották kalifának. Ebben a korszakban két kalifája is volt a muszlimoknak. Ekkor a síiták közül egy harmadik szélsőséges csoport is kivált, a kháridzsiták, akik egyik kalifát sem fogadták el, és merényletet hajtottak végre ellenük. Alit 661-ben egy kháridzsita merénylő ölte meg, akárcsak Omar ibn al-Ászt, Egyiptom kormányzóját. Egyedül Muávija élte túl a merényletet és ezzel egyeduralkodóként alapította meg az Omajjád dinasztiát. A síiták ekkor illegalitásba kényszerültek menekülni és főként azután, hogy Ali nagyobbik fia és a próféta unokája, Huszein az iraki Kerbelában véres összecsapás áldozata lett. Minden esetre leszögezhető hogy egy pusztán politikai nézeteltérés volt az, amely a kiváltotta a két táborra szakadást, így ez különbözteti meg a szunnitákat alapvetően a síitáktól. Az idők során természetesen számos teológiai, illetve sokkal inkább jogalkalmazási különbség jelent meg.