Mohamed.hu

A vallások közti párbeszéd:

Az iszlám nem csupán a muszlimok egymás közötti diskurzusát teszi kötelezővé. A Korán arra ösztönzi Mohamed Prófétát, hogy példát mutatva követőinek, folytasson párbeszédet a nem-muszlimokkal is. A párbeszédnek ezt a fajtáját nevezzük vallásközi párbeszédnek. A vallásközi párbeszéd kultúrát, gyakorlatot és olyan intézményeket igényel, melyek gondoskodnak eszközeiről, a védelméről, és gyarapításáról.

Vallásközi párbeszéd a Koránban:

A Korán arra utasítja Mohamed prófétát (béke legyen vele), hogy beszélgessen az Írás birtokosaival (keresztényekkel és zsidókkal) és kínálja fel nekik a megegyezést a legfontosabb hitelvek és vallási cselekedetek terén: „Mondd: Ti Írás birtokosai! Jöjjetek egyezkedő szóra közöttünk és közöttetek! Egyezzünk meg abban, hogy csupán Allahot szolgáljuk, semmit nem állítunk társként mellé és hogy egymás között nem teszünk meg egyeseket Allah mellett uraknak! Ha azonban ők elfordulnak, akkor mondjátok: Tanúsítsátok, hogy muszlimok vagyunk!” (Korán 3: 64)

Ha a muszlimok nem tudnak megegyezni másokkal ezen elvekről, akkor megelégednek annak elismerésével, hogy ők muszlimok, vagyis akik Allahnak vetik alá magukat. Nem léphetik át a párbeszéd civilizált keretét és nem alkalmazhatnak erőszakot: „És ne szállj vitába az Írás népével csak úgy, ahogy az a legjobb – kivéve azokat, akik igazságtalanok! És mondjátok: Hiszünk abban, ami leküldetett hozzánk és hozzátok! A mi Istenünk és a ti Istenetek egy. És mi alávetjük magunkat Neki.” (Korán 29:46)

A Próféta és a keresztény Udej beszélgetése (részlet):

Udej Medinába utazott, hogy találkozzon a Prófétával. Meglátta Allah küldöttét (Allah dicsérje és üdvözítse őt), aki éppen a Koránból olvasott. A Próféta a következő Korán-áját recitálta: „(A zsidók és a keresztények) írástudóikat, illetve szerzeteseiket tették meg urakká Allah helyett és a Messiást, Mária fiát, de nem lettek másra utasítva, csupán arra, hogy egyetlen isten szolgáljanak, nincs más isten, kivéve Ő, dicsőíttessen, (felette van) annak, amit társítanak (Vele)” (9. szúra, 31. ája).

Udej elgondolkodott a hallottakon, majd megszólította a Prófétát, és azt mondta neki: „De hát ők (a keresztények és a zsidók) nem imádják ezeket (írástudóikat és szerzeteseiket)!” Allah küldötte erre azt kérdezte tőle: „Vajon, nem tiltották-e meg azt, ami megengedett számukra és tették szabaddá azt, ami tilalmas számukra, ti pedig, nem követitek-e őket ebben?”. „De igen!”– felelte Udej. Erre azt mondta a Próféta: „Hát ez az imádásuk (mivel követik őket a megengedett dolgok tiltásában, és tilalmak szabaddá tételében)!”.

A vallásközi párbeszédet megalapozó elvek az iszlámban

„Ó, ti emberek! Mi bizony egy férfiból és egy nőből teremtettünk titeket, és népekké és törzsekké tettünk benneteket, hogy megismerjétek egymást. Bizony, a legnemesebb közületek Allah előtt a legistenfélőbb köztetek.” (Korán 49:13)

A muszlim ember az iszlám tanításának értelmében a világ egyetlen népét sem tekinti felsőbb vagy alacsonyabb rendűnek, mint bármelyik más népet, mivel tisztában van azzal, hogy minden ember egy közös ősapától és ősanyától, Ádámtól és Évától származik, tehát végső soron az emberek – bár távoli rokonok – testvérek egymás számára. A bőrszín és a nyelv különbsége sem jelent különbéget, ugyanis a változatosság a Teremtő Istenre utaló jelek, és az Őt magasztaló csodák közé tartozik: „És az Ő jelei közé tartozik az egek és a föld megteremtése, nyelveitek különbözősége, és színeiteké.” (Korán 30:22) A Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Ó emberek! Az Uratok egy és az apátok is egy. Mindnyájan Ádám leszármazottai vagytok, s Ádám porból lett teremtve. Egyetlen embernek sincs előjoga egy másikkal szemben, csak a jócselekedetek által.” Azt is mondta Mohamed Próféta: „Mi próféták testvérek vagyunk. Egy a vallásunk, de különböző anyáktól származunk.”

Az ember az iszlám nézete szerint egy méltósággal felruházott teremtmény, akit nem érhet semmilyen megaláztatás vagy agresszió, függetlenül bőrszínétől, nemzetiségétől vagy vallási hovatartozásától: „Méltóságot adtunk hajdan Ádám fiainak, a szárazföldön és a tengeren is vittük őket és jó dolgokkal láttuk el őket és sokak fölé emeltük őket azok közül akiket megteremtettünk” (Korán 17:70)

A muszlim ember hisz az emberek méltóságában. Ebben a vonatkozásban közli al-Bukhárí, Dzsáberre való hivatkozással, hogy egyszer a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse őt) a társaival együtt volt, amikor egy gyászszertartási menet haladt el mellettük. A próféta felállt előtte, mire a társai azt mondták: Ó Allah küldötte! Ez egy zsidóé! Ő azt válaszolta: Hát vajon nem egy lélek (amelyet temetnek)?”, De igen - válaszoltak amazok.

A vallási különbözőség Allah evilágra vonatkozó, megváltoztathatatlan akarata, amely tökéletes bölcsességéből fakad. Allah így szólt a Koránban: „Ha az Urad úgy akarta volna, akkor az embereket egyetlen közösséggé tette volna. Ám ők nem szűnnek meg különbözni, kivéve azokat, akiken az Urad megkönyörült – hisz erre teremtette őket …” (Korán 11:118-119)

Ennek értelmében Allah teremtette az emberiséget, hogy sokféleképpen gondolkodjanak, mivel ésszel és szabad akarattal ruházta fel őket. A vallások jelenléte és létjogosultsága tehát nem vonható kétségbe. Allah ezáltal kívánja próbára tenni az emberiséget, vagyis meghagyja az embereknek a választási lehetőséget, hogy azt a vallási közösséget vagy hitet válasszák, amelyet helyesnek tartanak.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az emberek nem felelnek Allah előtt a szabad akaratukból választott vallási meggyőződésükről: „Bizony azok, akik hívők (muszlimok), akik zsidók, a szábeusok, a keresztények, a mágushitűek és azok, akik társítást követtek el – velük szemben Allah ítélkezni fog a Feltámadás Napján. Allah bizony mindenek felett tanú” (Korán 22:17). Az ítélkezés a különböző vallású vagy ideológiájú emberek tettei felett nem evilágban történik, hanem a túlvilágon, ez nem a mi feladatunk, hanem az Igazságosan Ítélkező, a Béketűrő és a Mindentudó Allahé: „A mi cselekedeteink ránk tartoznak, a ti cselekedeteitek rátok. Ne legyen vita közöttünk! Allah összegyűjt (majd) minket. És hozzá jut el (végül) minden.” (Korán 42: 15)

A vallásszabadság alapvető emberi jog

A vallásszabadság az iszlámban kiemelkedő helyet foglal el. A Korán már az iszlám legkorábbi időszakában is deklarálta a Korán, amikor is Mohamed próféta a következő állásfoglalásra lett utasítva: „Nektek is megvan a vallásotok és nekem is megvan a vallásom” (Korán 109: 6). Nem lehet senkit sem akarata ellenére valamelyik vallás vagy ideológia követőjévé tenni. Az iszlám vallás felvétele csak akkor válik valóssá és őszintévé, ha belső, személyes meggyőződés eredménye, és nem lelki vagy fizikai kényszerítés hatására következik be: „Nincs kényszer a vallásban! Bizony a jó út megkülönböztethetővé vált a rossz úttól” (Korán 2: 256). „És mondd (Mohamed): Ez az igazság, mely Uratoktól van (a Korán). Aki akarja higgyen benne, és aki nem akarja az ne higgyen” (Korán 18: 29)

Az iszlám amellett hogy garantálja a vallási és lelkiismereti szabadságot, meghatározza a muszlimok számára, miként viszonyuljanak a más vallási felekezetekhez tartozó emberek iránt: „Allah nem tiltja meg nektek, hogy jóindulattal és méltányosan bánjatok azokkal, akik a vallás miatt nem harcoltak ellenetek és nem űztek el (benneteket) lakhelyeitekről. Allah szereti azokat, akik méltányosan járnak el. Allah csak azt tiltja meg nektek, hogy azokkal kössetek testvérbarátságot, akik a vallás miatt harcoltak ellenetek, elűztek benneteket a lakhelyeitekről és segítettek abban, hogy elűzzenek benneteket (onnan). Aki testvérbarátságot köt velük, azok a vétkesek.” (Korán 60: 8-9). Az iszlám nem kívánja felszámolni a más hitet követő közösségeket, sőt megvédi az Istenhez különböző módon közeledni vágyó emberek közösségét és imaházait: „S ha Allah nem tartotta volna vissza az embereket – az egyiket a másik által – bizony leromboltattak volna szerzetescellák, templomok, zsinagógák, mecsetek, ahol gyakran említtetik Allah neve. Allah bizony megsegíti azokat, akik Őt is segítik. Allah felettébb erős, felettébb ellenállhatatlan. (Korán 22: 40).

A Próféta első feladata volt Medinába való kivándorlását (622) követően a vallási közösségek közötti viszony rendezése és javítása. Allah prófétája (béke legyen vele) szerződést, modern szóval élve alkotmányt hozott létre Medina különböző vallású lakosai számára: „Allah a könyörületes és az irgalmas nevében: Ez egy írás Mohamedtől, a prófétától, a Kurajs és Jaszrib hívői és muszlimjai között és akik követték őket, csatlakoztak hozzájuk és velük együtt harcoltak [...] A zsidókról, akik a muszlim települések között élnek: A zsidók viselik a költségeket a hivőkkel együtt, ameddig harcolnak. A Banú Auf zsidói egy közösséget (ummát) alkotnak a hívőkkel együtt. A zsidóknak megvan az ő vallásuk, a muszlimoknak is a saját vallásuk.” (Medinai alkotmány – részlet) Emellett az iszlám nem csak az őshonos kisebbségeket, hanem az országban engedéllyel tartózkodó nem muszlimokat is védi. Allah küldötte azt mondta: „Aki megöl egy szerződésest (mu’áhad), az nem fogja megérezni a Paradicsom illatát, pedig negyven évi járás távolságából is érezni” (hiteles hadísz).