Osztozni a szereteten

Úgy tűnik, hogy nagyon nehéz dolog osztozni valaki szeretetében. A gyerek nagyon hasonló érzéseket él át. Amikor megtudja, hogy hamarosan nem ő lesz az egyetlen, hanem osztoznia kell majd, félni kezd. Persze várja is, izgatja is, tudja, hogy másoknak is van testvére és az nem feltétlenül rossz dolog, de tele van félelemmel. A nagyobb gyerekek már fel tudják tenni a kérdést: „biztos, hogy jó lesz ez nekem?” A kisebbek csak egy furcsa bizonytalanságot éreznek: „mindenki örül annak, amitől én félek”, „nekem is örülnöm kellene, de van, amikor nem örülök”. Azon tépelődnek, „mi lesz ha a mama majd kevésbé fog szeretni, hiszen máris kevesebbet van velem, nem ugrálhatok a hasán, mindig fáradt, nem szeret velem a földön játszani, gyakran elmegy orvoshoz és akkor más vigyáz rám, akkor meg minek örüljek.”

Egy gyerek számára a szeretetben való osztozkodás azt jelenti, hogy neki kevesebb fog jutni. Ahogy egy tábla csokoládét is, ha kétfelé osztunk, csak a fele jut, úgy a mama szeretetéből is csak fele annyi fog jutni. Ez már eleve egy igen erős megrázkódtatás a gyermek számára, amelyet türelemmel kell kezelni, és éreztetni kell a nagyobb gyermekkel, hogy ugyanolyan fontos, mint a kistestvér.

Éppen ezért nem szerencsés, ha a kistestvér miatt valamiről le kell mondania a nagyobbnak, át kell adnia a kiságyát, a szobáját, a takaróját. Ez inkább a haragot növeli benne mint a nagyvonalúságot a testvére irányában. Inkább teremtsünk neki egy külön zugot ami csak az övé, ahol ő tarthatja a játékait, titkos dolgait, ahová a kicsi nem nyúlhat be. Ezzel az „én én vagyok és nem csak a kistestvérem testvére” érzést erősítjük benne.

Az iszlám arra nevel minket, hogy lehetőleg egyenlően bánjunk gyermekeinkkel. A testvérféltékenységet táplálja, ha valamelyik gyereknek előjoga van, de a teljesen egyenlő bánásmód sem helyes. Mindegyik gyereket az életkora szerint kell kezelni, a nagyobb gyereknek legyen több joga, de ugyanakkor több felelőssége is. Ez abban is tükröződik, hogy a nagyobb gyermekeknek már több vallási kötelezettsége van, mint a kisebbeknek.

A kistestvér születése a nagyobb számára nem mindig csodálatos Ezért nem helyes, ha a kistestvér születését úgy jelentjük be, mint hogy valami csodálatos dolog fog most vele történni. Sokkal jobb, ha előre elmondjuk neki, lesz amikor majd haragszik a kicsire, aki bizony néha el fogja rontani a játékát, és akivel majd sokat kell törődni a mamának. Ha előre felkészítjük arra, hogy fog érezni haragot is, szomorúságot is, de ez nem baj és ezzel mindenki így van. Ha arra biztatjuk, hogy ha dühös, vagy szomorú, akkor mondja ki, menjen a mamához, panaszolja el.

Amikor megszületik a kistestvér a gyermek szorongásai, félelmei a jövőtől beigazolódnak. Bármennyire is igyekszik az egész család éreztetni a nagyobb gyermekkel, hogy minden maradt a régiben, bármennyire is szeretik őt, ő mégis néha azt érzi jobb volt régen. „Vissza kellene már vinni a kicsit, eleget volt itt, most már legyen úgy, mint régen”. Sok gyerek ezt ki is mondja – írja egy neves pszichológus.

A féltékenység megjelenési formái

Még ha semmi jelét sem látjuk a féltékenységnek, akkor is jobb gondolni meglétére. Sokféle módon előjöhet. Van olyan gyerek aki bántja a testvérét, de van aki inkább a játékait töri össze, vagy a család tányérjait ejti le. Van aki állandóan verseng a testvérével, de van aki mindennemű versenyt elutasít. Van aki hajhássza a népszerűséget és van aki magába zárkózik. Van aki látszólag nagyon szereti a testvérét, de gyakran azt álmodja, hogy bántja őt. Van aki határtalanul nagylelkűvé válik s van aki kapzsi lesz. Van aki a körmét kezdi rágni, a haját tépdesi, így mérsékli vágyát, hogy a testvérüket bántsa. Van aki bepisil, bekakil, hiszen ő szeretne csecsemő lenni és van, aki bőrkiütést vagy asztmás rohamokat kap.