Iszlám emlékek hazánkban

A honfoglalást megelőző korszak:

A magyar őskutatással foglalkozó történészek, nyelvészek és régészek kimutatták, hogy a magyarok eredeti, kelet-uráli őshazájukból hosszú vándorlásuk során a Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger között elterülő Kazár Birodalom peremén éltek körülbelül a hetedik század közepétől a kilencedik század végéig, ahol a birodalom alattvalói voltak, majd lassan egyenrangú szövetségesekké nőtték ki magukat.

A magyarságról szóló legkorábbi tudósításokat a kilencedik századra visszavezethető, arab nyelven íródott muszlim források jelentik. Dzsajháni, egy muszlim utazó a 9. század közepén fennálló állapotokat rögzítette híradásában, melyet Ibn Ruszta, a híres lexikográfus, és földrajzíró 903 és 920 között írt művében is felhasznált. Tudósításában Dzsajháni a magyarokat „madzsgharoknak” nevezte (a kazárok nyelvén nevezték így őket) és a türkök egyik fajtájának tartotta. Ez azzal magyarázható, hogy a 7-10. század közötti időben a sztyeppen élő népek közül azokat nevezték türköknek, akik viselkedésükben, szervezetükben a török népekhez igazodtak. Ibn Ruszta a magyarok országát a „madzsgharijja” néven említi meg. Azt írja: „A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben. Földjük nedves, sok szántóföldjük van”. Egy másik helyen így ír: „a magyarok hatalma kiterjed mindazon szlávokra, akik közel laknak hozzájuk. Súlyos adókat vetnek ki rájuk”.

A muszlim hódítók a hetedik századtól kezdve jelentek meg a birodalomban, melynek következtében a zsidó és keresztény hitet követő kazár nép jelentős része a 8. század folyamán az iszlám hitre tért. A tudósítások alapján a kazár király 740 körül vette fel az iszlám vallást, bár a vezető réteg a zsidó vallást követte. A magyarok muszlim kereskedőkkel folytatott kapcsolatára utalnak az arab feliratú ezüst-dirhemek, melyekre magyar sírokban találtak rá a régészek. A honfoglalás előtti magyarságot ugyanakkor itt érte – a legkevesebb két évszázadon keresztül tartó érintkezések során – a csuvasos, másképpen bolgár-török nyelvi és műveltségi hatás. A bolgár-török nyelvet beszélő kabarokkal történő érintkezések legjelentősebb fejezetei is itt, a Kazár Birodalomban alakultak ki. A kapcsolat a Kárpát-medencében folytatódott, ahol az együttélés során kölcsönösen megtanulták egymás nyelvét.

A magyar nyelvben több mint 300 alapszó csuvasos típusú vagy másképpen bolgár-török eredetű. Például a-val kezdődő török eredetűek a következő magyar szavak: ács, ál, alma, ápol, áporodik, apró, arat, árt, árok, árpa, ártány. Vallási terminusaink között találjuk a gyón, bűn, érdem, erkölcs, bocsánat, búcsú, koporsó, ünnep, egyház, gyász - török eredetű szavakat. Emellett megemlítendő hogy az olyan szavaink, mint a ház, híd, méh, méz, száz, szarv, agyar, ostor, tehén, tej, fejni az iráni nyelvekből kerültek a magyarba.

A magyarok a honfoglalást megelőző pár évben két részre váltak: a többség dél-nyugat (Etelköz) míg egy nagyobb csoport észak-kelet (Magna Hungária vagyis Baskíria) felé vette útját. 1983-ban egy tatár kutató új sírfeliratokat fedezett fel a korábban zárt területnek minősülő, a Káma partján fekvő Csisztopol temetőjében. Az arabírásos sírfeliraton ugyanis minden kétséget kizáróan olvasható volt az elhunyt apjának neve: Madzsar. Az 1311-ben elhunyt személy iszlám vallású volt. Az arab és török keveréknyelven írt sírfelirat egy Korán-idézettel kezdődik, majd dicsérettel emlékezik meg az elhunyt tulajdonságairól. Elmondja, hogy az elhunyt tudósokat nevelt, a jámborokat szerette, mecseteket építtetett. Iszmailnak hívták, és Madzsar Radzsab fia volt. A radzsab muszlim hónapnév, vagyis az elhunytnak már az apja is muszlim volt, aki a madzsar nemzetségből származott. Írott forrás, felirat és régészeti emlék együttesen bizonyítja, hogy a keleti magyarok egy csoportja élt Baskíriában, a Volga-Káma vidékén. 

A honfoglalást követő korszak:

A 10-14. századi arab források a honfoglalás után a volgai bolgároktól kölcsönzött baskíroknak hívják műveikben a magyarokat, és két magyar népről: a Volga-Káma területén élő és a Kárpát-medencében élő magyarokról számolnak be. Al-Balkhí, al-Isztakhrí, Ibn Haukal, Ibn Fadlán, Gardízi és Abul-Fidá, mind a 889-es nagy eltolódás (népvándorlás) utáni helyzetet ismerteti. A honfoglalást követő időszakban, Ibn Fadlán muszlim utazó a volgai-bolgárok királyához utazott 922-ben a bagdadi Muktadir kalifa követeként, a király meghívásából, és ekkor találkozott „badzsghirokkal” azaz magyarokkal, és nyílván azokkal a magyarokkal találkozott, akik leváltak a honfoglaló magyaroktól és a Kazár Birodalomban maradtak. A magyarsághoz a honfoglalás idején csatlakoztak a Kazár Birodalomból kiváló kabarok, akiknek soraiban muszlim vallású keleti néptöredékek voltak (pl. hvárezmiek, kálizok). A magyarországi muszlimok később izmaeliták, szaracének néven váltak ismertté. A másik elterjedt elnevezés – amely a mai napig fennmaradt néhány településünk nevében – a böszörmények. Jelentős muszlim települések voltak a Nyírségben (Hajdúböszörmény stb.) A böszörmény szó eredetileg az arab „muszlim” szóból származik, mely a török nyelvekben „müsülman, müsürmen” elnevezést kapott. Magyarországon a 11-12. századra a pénzügyigazgatás és a kereskedelem jelentős része összpontosult muszlim népcsoportok, az izmaeliták kezében. Az 1092. évi szabolcsi zsinat a kereskedőket kifejezetten az izmaelitákkal azonosította. Egy 1111. évi adat szerint pedig a királyi kincstár ügyintézőit „magyarul” káliznak hívták, mivel a pénzverés és a pénzforgalom irányítása muszlim bérlők kezén volt.

Abú Hámid al-Garnáti, az egyetlen arab utazó, aki 1150-53-ban Magyarországra is ellátogatott – II. Géza magyar király idején – ezt írta: „A magyarok bátor emberek és megszámlálhatatlanul sokan vannak. Országuk 78 városból áll, s mindegyikben számtalan erőd, a hozzá tartozó majorságokkal, falvakkal, hegyekkel, erdőkkel és kertekkel. Magyarország egyike azoknak az országoknak, ahol a legkönnyebb és a legjobb az élet. Hegyeik sok ezüstöt és aranyat rejtenek magukban. Itt ezer számra élnek a magrebi származású muszlimok és szintén megszámlálhatatlanul sokan vannak a hvárezmiek. A hvárezmi származásúak a királyt szolgálják és titokban tartják, hogy muszlimok. A magrebi származásúak ezzel szemben csak háborúban szolgálják a keresztényeket, és nyíltan vallják az iszlámot”. Al-Garnáti leírásában a magrebi muszlimok íjászokként, várvédőkként szolgálnak II. Géza király seregében. Magrebi muszlimok alatt nem Andalúziából, vagy Észak-Afrikából származó muszlimokat kell érteni, hanem a besenyőket vagy jász-alánokat.

A 1236-ban és 1238-ban a mongolok döntő csapást mérnek a kunokra, akik 1239-ben bekövetkezett újabb vereség után Magyarországra menekülnek, és velük együtt jászok is érkeznek a Kárpát-medencébe. A kunok (a muszlim forrásokban kipcsak néven szerepelnek) egy belső-ázsiai türk, a jászok pedig egy iráni népcsoportot alkottak, és közöttük szép számmal voltak muszlimok is. A Baskíriában maradt magyarok ebben az időben olvadtak bele az Aranyhordába.

Ebből a korszakból az iszlám magyarországi jelenlétére utaló, a mai napig fennmaradt egyetlen tárgyi bizonyítékot a pénzérmék jelentik. IV. István és II. Béla királyokat együtt, kettős trónon ülve ábrázoló rézpénzeken a veret alsó részén fekvő félhold és három arab írásjel látható. Az írásjelek az arab „iláhi”, azaz Allah nevét jelentik. A későbbiekben III. Béla és Imre, sőt utóda, II. András pénzérméin is feltűnnek az arab mintákra visszavezethető, arab „kúfí” írást utánzó jelek, melyeknek nincs olvasható értelme. Az 1241-es tatárjárás készületlenül érte az országot. A királynak a korábbiakhoz képest erősen megcsappant bevétele miatt is rosszul felszerelt és gyenge hadserege - melyet a hazai muszlim besenyő lovasság, az alán-jász íjászok már nem olyan mértékben erősítették, mint II. Géza korában – így nem is állhatott ellen a kiválóan szervezett tatár seregnek.

Az iszlám hívek sajátságos élete, kultúrája és vallása, mely az Árpád-házi királyok alatt különleges szerepet kapott, a magyarság őstörténetétől fogva nyomon követhető. A későbbiek során azonban a dokumentumok egyre ritkábbá válnak, a történelmi források kiapadnak, a történelmi irodalom terén pedig, főleg a 12. századtól kezdve erős a keresztény egyházi szemlélet hatása. A muszlimok évszázadok után szervesen betagolódtak a magyar társadalomba. Amikor önálló vallási közösségeik működésének lehetősége megszűnt, népesség tekintetében a magyarságba, vallási tekintetben pedig a kereszténységbe olvadtak be. A Kárpát-medencében a törököket megelőző időszakból iszlám műemlék nem maradt fenn az utókor számára, annak ellenére, hogy al-Garnáti feljegyzései szerint Magyarországon sok muszlim élt (főként zsoldos katonák, kereskedők) és több iszlám imahely is üzemelt. Ezeknek maradványaira azonban ez idáig nem sikerült rátalálni.

A török hódoltságtól napjainkig:

II. Lajos király 1526-ban Mohácsnál elvesztette a Kanúni Szulejmán elleni döntő ütközetet, és ezzel megkezdődött a 150 évig tartó török hódoltság időszaka. Buda eleste (1541) után Magyarország három részre szakadt. A királyi Magyarország a Habsburg Birodalomhoz került a Habsburg-család magyar királysága révén. Az Erdélyi-medence és az Alföld kapcsolódó részén az Erdélyi Fejedelemség jött létre. A középső rész az Oszmán-Török Birodalom részévé vált.

Ebben az időszakban megváltozott a lakosság összetétele. A nagy mezővárosokba visszahúzódó magyarság helyét a Török birodalom más tartományaiból betelepült népek foglalták el. A katonaságot követő és a velük együtt érkező kereskedők és iparosok – polgári lakosság – családostul telepedik meg a tartomány töröklakta nagyobb városaiban. A török és bosnyák muszlimokon kívül más balkáni népek is letelepedtek a hódoltsági területeken. Hivatalosan az ország államvallása az iszlám lett, annak ellenére, hogy a lakosság csupán egy százaléka volt muszlim vallású. Az idővel egyre nagyobb területet birtokló törökök, a folyamatos hadjáratok mellett – amelynek csúcspontja Bécs ostroma jelentette – katonai és vallási célokat szolgáló építkezéseket végeztek, és magas szintű művészet virágzott.

A 17. század végén, Bécs sikertelen ostromával (1683), és Buda visszafoglalásával (1686) Magyarországon az oszmán-török hódítás véget ért. A fegyveres összecsapásokhoz kapcsolódó emlékek elhalványultak. Sőt, mivel az oszmán-török hódítás megszűnése egyben az új hódítók, a Habsburgok elleni függetlenségi mozgalmak ill. háborúk kezdetét is jelentette a magyarság számára, az egykori ellenfelek között baráti kapcsolatok születtek.

A Habsburg-ellenes harcok vezetői - így a 17. század végén Thököly Imre, a 18. század elején Rákóczi Ferenc, a 19. század derekán pedig Kossuth Lajos - rendre az Oszmán Birodalomban találtak menedéket. Emlékeik Izmir, Tekirdag és Kütahya városához kapcsolódnak. Tekirdag lakossága a 19. század végéig érintetlenül hagyta a Rákóczi-emigráció rendelkezésére bocsátott területeket, mert azokat a „magyar király földjének” tekintette. A magyar emigránsok közül jó néhánynak jutott nem lebecsülendő szerep a Birodalom életében. A Rákóczi emigráció idején Törökországba érkező Ibrahim Müteferrika (kinek magyar nevét máig homály fedi) a török könyvnyomtatás megteremtője lett. A Kossuth Lajossal Törökországba jött emigránsok (Perczel Mór, Batthyány Kázmér, Egressy Gábor, Guyon Richard) közül emlékirataikban többen melegen emlékeznek vissza a török földön eltöltött évekre. A legendás Bem apó, Richard Guyon, Stein Miksa, és Kollaman József, az oszmán hadseregben folytatta tevékenységét. Széchenyi Ödön nevéhez fűződik az isztambuli tűzoltóság megteremtése.

Az első világháborút megelőzően, 1908-ban Magyarország országgyűlése annektálta Bosznia-Hercegovinát. A háború évei alatt a magyarok és a törökök szövetségesekként harcoltak Galíciában és a Piavénál. Az iszlám 1916-ban vált törvényesen is elismert vallás. A budapesti városházban Havass Rezső képviselő lelkes beszédében követelte, hogy a főváros építsen imaházat a muszlimoknak. A Múzeum körutat, ebben az időszakban Mehmed körútnak nevezték. A trianoni tragédia a hazai muszlim közösség tragédiája is volt egyben, hiszen Bosznia elszakadt az országtól. A Monarchia tábori muszlim lelkésze, Durics Hilmi Husszein megkapta a magyar állampolgárságot, majd a magyar muszlim közösség budai főmuftinak választották meg, aki az 1940-ben bekövetkezett haláláig töltötte be ezt a tisztséget.

A két világháborút követően megerősödtek a tudományos, gazdasági illetve kulturális kapcsolatok Magyarország és az iszlám világ között. Az 1950-es évek második felétől kulturális egyezmények születtek egyfelől Magyarország, másfelől Egyiptom és Irak, később pedig többek között Kuvait és Tunézia, között. Ezek az egyezmények sok esetben lehetővé tették a hallgatók számára hogy ösztöndíjasként arab országokba utazzanak.

1953-ban a leghíresebb magyar muszlim, Germánus Gyula lett az Arab Irodalmi és Művelődéstörténeti Tanszék professzora. A közérthetően írt tudományos művek kategóriájába tartozik Arab Irodalomtörténete (1962). Részt vett a fordítói munkában is és kiadta a klasszikus és modern arab költészet magyar nyelvű antológiáját (1961). Allah Akbar című műve útleírás és a muszlim zarándoklat tudományos leírása, amely az olasz és német fordítás után, 1968-ban második kiadásban is megjelent magyarul.

A rendszerváltás óta a muszlimok teljesen szabadon gyakorolhatják vallásukat. Manapság Magyarországon megközelítőleg 10-15 ezer lakosra tehető a muszlim lakosság száma, akik közösségi és kulturális életét különböző egyházi intézmények (pl. a Magyarországi Muszlimok Egyháza), és az országban található imaházak szolgálják.