Mekkai Zarándoklaton 2006-ban
Abdul-Fattah Munif
Mielőtt emlékeim elhomályosulnának, vettem egy nagy lélegzetet, és „papírra vetettem” a mekkai zarándoklatom néhány legemlékezetesebb pillanatát.
Ezeket kívánom most megosztani veletek kedves Testvéreim!
A felvételeken már sokszor látott Mekka városa szinte vonzott magához, attól a pillanattól kezdve, hogy megérkeztem Arábiába. Amikor leszállt velünk a repülő Dzsiddában, a zarándokok repterén, olyan érzés lett úrrá rajtam, amit még korábban nem tapasztaltam. Látván a zarándokok tömegét, akik fehér lepleikbe burkolózva indultak buszaikkal Mekka felé, olyan érzésem volt, mint amikor az ember végre valódi hazájába érkezik. Igen Mekka a muszlimok számára a lelki szülővárosuk, ahonnan az egyistenhit fénye bevilágította az egész világot, és amerre fordulunk minden imádkozásunk alkalmával.
Egy másik nagyon emlékezetes pillanat az volt, amikor útban a mekkai szentély felé különböző ellenőrző pontokon megálltunk, és fiatal aktivisták ajándékoztak meg bennünket fáradt utazókat mosolyaikkal és láttak el útravalóval, mindenféle étellel-itallal. Őszinte, kedves mosolyukkal üdvözöltek minket, mintha rég nem látott rokonaikkal találkoztak volna! Ilyen az érdekek feletti hittestvériség.
Amikor pedig Mekkába értünk és megláttam a város központjába vezető utak mentén kirakott jelzőtáblákon az al-Haram (Holy Mosque) feliratot és láthatóvá váltak a magas épületek között a Szent Mecset karcsú minaretjeinek csúcsai, olyan érzés fogott el, mintha álmodnék, mintha ez csupán egy gyönyörű álom részei lennének!
A sok emlékezetes esemény között a szívemhez nagyon kedves és minden addigi élményt felülmúló pillanat az volt, amikor végre beléphettem a Szent Mecsetbe. A Kába megpillantása ugyanis olyan csodálatos, magával ragadó élmény volt számomra, hogy a külvilág egy szempillantás alatt teljesen megszűnt számomra létezni. A könnyeimmel küszködtem, ahogyan a Kába körül róttam a köröket a számtalan nemzet szülötteivel együtt, mert Allah közelsége spirituális és fizikai értelemben is érezhetővé vált számomra.
Igen, ezt éreztem a szívemben, ott legbelül, hogy Allah jelenléte itt éreztető a leginkább, rendkívüli nyugalom vett körül és ennek fizikai hatását is éreztem, ahogyan a testem szinte önmagától járta a köröket, és közeledett egyre jobban a Kábához minden egyes körrel, szinte öntudatlanul és akaratlanul. Nincs mese, ez a legszentebb hely a világon!
Mégis a legmeghatározóbb élményben akkor volt részem, amikor az ünnepnapon egy alagútrendszeren keresztül gyalogolva elértük Mekkát, ahonnan korábban Arafát síkságára mentünk ki, hogy imádkozzunk és fohászkodjunk naplementéig a Könyörület hegyénél. Visszatérve tehát Arafátból, a Muzdalifában töltött nyomasztó éjszaka után (mintha a sírközi létben időztünk volna), a különböző utakon, majd alagutakon érkező zarándokok sokasága benépesítette a Dzsamaráthoz (a megkövezendő kőoszlopokhoz) vezető széles és sík területet Mina völgyében.
Amikor az utolsó alagútból kifelé menet megláttam némi fényt, teljesen olyan érzésem volt, mintha a Feltámadás napján lennénk! Valóságosnak éreztem, hogy éppen Allah elé járulunk sírjainkból és az összegyűjtés földjére tartunk, hiszen a több millió fehér lepelben hömpölygő zarándokok látványa a sírokból előjövő emberek látszatát keltette bennem.
Allah jelenlétének és hatalmasságának lenyűgöző nyomása és ugyanakkor Allah végtelen könyörülete iránti vágyakozás lett úrra rajtam és csak úgy potyogtak a könnyeim, sőt nem szégyellem bevallani, hogy erőteljesen zokogtam. Megmondom őszintén, egy kicsit örültem annak, amikor feleszméltem, hogy mindez még nem valóság és a feltámadás még várat magára, mert így időt, haladékot kaptam arra, hogy jobbá váljak, kijavítsam hibáimat és őszinte megbánást tanúsítsak Allah felé, még akkor is ha mindezekért és más ügyekben már az előző nap délután igyekeztem sokat fohászkodni.
A tanulságot is levontam: ne bízza el magát az ember, miután elvégezte a mekkai zarándoklatot, mert az ugyan megtisztítja az embert addigi bűneitől, de amit utána elkövethet, attól nem véd meg! Legyek éber és gyenge pillanataimban gondoljak Allah jelenlétére, és arra hogy egyszer, nem is olyan sokára el kell majd számolnom cselekedeteimmel Allahnak.